II.Nabú-kudurri-uszur 

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A koronázás

Kr. e. 605 folyamán a nyugati hadjárat vezetése a koronaherceg feladata lett, aki ezt sikerre is vitte: bevette Karkemist, és bár súlyos veszteségeket szenvedett, tovább üldözte az egyiptomiakat Hamath városáig, ahol a Babiloni Krónika szerint mind egy szálig lemészárolta őket. Azonban nem sikerült végleg pontot tenni az egyiptomi fenyegetésre, ugyanis megérkezett Nabú-apal-uszur halálának (605. augusztus 16.) híre. A király az évet fővárosában töltötte, talán már ekkor beteg volt. Az örökös azon nyomban hazatért, és már szeptember 7-én megkoronázták.

Konfliktus Egyiptommal

Koronázása után Nabú-kudurri-uszur szinte azonnal visszatért nyugatra, hogy az apja, Nabú-apal-uszur idején megkezdett hódítást befejezze. A krónikák feljegyzései szerint mindig diadalmasan vonult fel, azaz uralma szilárd maradt. Ez azonban nem teljesen így volt: Egyiptom még mindig jelentős palesztinai és föníciai területeket uralt, amelyeket meg kellett szereznie. Kr. e. 605–601 között épp ezért folytatta a nyugati hadműveleteket. Júda új királya, Jehójákim/Jojákim szintén az Újbabiloni Birodalom vazallusa lett.

601-ben megerősítették a nyugati helyőrségeket, és maga II. Nabú-kudurri-uszur állt a seregek élére, hogy összecsapjon II. Nekó fáraó seregeivel. Pelusium mellett, az Egyiptomból Gáza felé vezető úton csapott össze a két hadsereg, és mindkettő súlyos veszteségeket szenvedett. (A babiloni király például a következő évben nem is vezetett hadat, mert új sereget kellett toboroznia.) Az összecsapás eredményeként Egyiptom többé nem uralt területeket Ázsiában.

Júdai harcok

A csata kétséges kimenetele Jehójákimot arra indította, hogy felmondja a vazallusi kötöttségeket. Nabú-kudurri-uszur ezt nem hagyhatta megtorlatlanul, ezért megkezdte a hadjárat előkészületeit: Szíriából, Hamath és Riblah helyőrségeiből sakkban tartotta az arabokat, majd Júda zaklatására ösztönözte a moábitákat, ammonitákat és arámiakat. Végül uralkodása hetedik évében megindult, és elfoglalta Jeruzsálemet. Ekkor Jehójákim már nem élt, hanem fia, Jehójachin/Jojachin állt a zsidó állam élén, aki feladta a várat (597. március 15/16.). A júdai elitet és kézműveseket a királlyal együtt Babilóniába deportálták, a templom kincseit Marduk templomába szállították, az új vazallus pedig a Cidqijáhu/Cidkija nevet felvevő Mattanjah, Jojachin nagybátyja lett.

Kr. e. 595–594 folyamán Nabú-kudurri-uszurnak egy jelentősebb lázadást kellett elfojtania Babilóniában, amit csak súlyosbított a keleti határon jelentkező ellenség (talán az elámiak). Igaz, ez utóbbiak, amint a babiloni sereg letáborozott a Tigris mentén, fejüket vesztve menekültek. Kr. e. 594–593 folyamán ismét a nyugati határon került sor mozgósításra, feltehetően II. Pszammetik fáraó trónra kerülése hatására.

Az ellenállás súlypontja ismét Júdába helyeződött át, Cidkija (Sedékiás) állt a felkelők élére, az egyiptomi Apriész fáraó azonban csak kevés segítséget küldött neki. Így aztán Jeruzsálem hároméves ostrom után, Kr. e. 586 folyamán másodszor is elesett, és legtöbb lakóját deportálták, és Babilóniában telepítették le őket („babiloni fogság”). A város nagy részét porig rombolták, ekkor veszett oda Salamon temploma is. Cidkija szemeit kiszúrták, miután fiait kivégezték a szeme láttára. Ezután helytartók kerültek a terület élére, de nemsokára újabb lázongások kezdődtek. Kr. e. 581-ben ismét deportálások történtek, és Júda tartományi különállása is megszűnt – feltehetően Szamariához csatolták.

Külpolitika 

Elhúzódó problémát okozott a szigeten fekvő, tengerről utánpótlást kapó Türosz(a Bibliában: Tírus) ostroma, ami nem győzelemmel, hanem békekötéssel ért véget 13 évnyi harc után, feltehetően II. Baál (Kr. e. 587–572) uralkodása idején. Mindenesetre forrásaink alapján biztosan állítható, hogy a király uralkodásának negyvenedik évében Türosz már a birodalom szerves részét képezte.

II. Nabú-kudurri-uszur zsidópolitikáját kiválóan dokumentálta az Ószövetség több könyve, a többi országgal ápolt viszonyáról azonban keveset tudunk, ugyanis a korabeli leletek nagy része magán- és templomi archívumokból származik, így főleg gazdasági jellegűek. Feltehetően még egy hadjáratot vezetett Egyiptom ellen (talán Kr. e. 568 körül), és Hérodotosz közlése szerint Kr. e. 585-ben békét közvetített a lüdök és a médek között. Mindazonáltal valószínű, hogy nem volt szüksége újabb, nagyarányú hadjáratra egyik hadszíntéren sem.

A Birodalom virágkora

Elődjéhez hasonlóan II. Nabú-kudurri-uszur is nagy építkező volt. Hatalmas birodalma erőforrásait elsősorban a főváros, a több százezres lélekszámú Babilon ékítésére használta fel, de a többi területet sem hanyagolta el. Csodálatos kettős fallal vette körül a fővárost (ennek része a híres, mázas cserepekkel borított Istár-kapu, melyet Berlinben őriznek), amelyet még a görög szerzők is ámulattal csodáltak.

Egyúttal befejezte a szentélykörzet (az Észagila és az Étemenanki, a bibliai Bábel tornya) megépítését. (A toronytemplomot egyébként Nagy Sándor romboltatta le, hogy a romos tornyot máshol újjáépíttesse, de erre már nem került sor.) A palotakörzet is megújult. Ugyanekkor készültek el a függőkertek, melyek helye még nem tisztázott, és amelyeket az ókori világ egyik csodájaként emlegettek. Állítólag azért épültek, hogy a király méd felesége, Amüitisz honvágyát feledtessék a zagroszi hegyeket és erdőket imitálva – az esztétikai szempont mellett azonban az is valószínűsíthető, hogy a kertek alatt raktárhelyiségek voltak.

Nabú-kudurri-uszur különös gondot fordított a város ellátására is: a gátakat kijavíttatta, ezzel az áradásokat kiküszöbölte, illetve a folyó kereskedelmi útvonalként való felhasználását is elősegítette. Az esetleges támadásokra felkészülve az Eufrátesz és a Tigris között falat emeltetett. Babilonban kőhíd épült az Eufrátesz két partja között.

Borszippa, Gula, Szippar, Ur és Uruk nagy építkeseknek és templomfelújításoknak lett szemtanúja, de Kúta, Kis, Dilbat és Marad szentélyei is rendszeres adományokban részesültek. Az építkezések arányait jól érzékelteti az az adat, hogy csupán a Babilont körülvevő külső fal építéséhez 164 millió téglát használtak fel.

Nabú-kudurri-uszur személyisége

A babiloni leletek Nabú-kudurri-uszurt kiváló katonaként és erőskezű országvezetőként jellemzik. A zsidó-keresztény-iszlám hagyományban mint Jeruzsálem kegyetlen elpusztítója, és a zsidók rabságba hurcolója ismert, azonban a Bibliában Dániel könyve hangsúlyozza érdeklődését az írásművészet és a vallási kérdések iránt. Felirataiból hiányoznak a dicső harci tettek, azonban annál nagyobb teret adott a kegyes templomépítési és -felújítási szövegeknek. Dániel furcsa betegségére is utal, amely hét éven keresztül a pusztába űzte. Ez, ha igazságtartalma van is, feltehetően Nabú-naidra vonatkozik, aki valóban elhagyta a fővárost, bár feliratában 10 évet jelöl meg, és betegségéről sem tudunk.

Örökösödés

II. Nabú-kudurri-uszur halála után Amél-Marduk, majd annak rövid uralkodása után veje, Nergál-sar-uszur, Kasaja nevű lányának férje került a trónra. Egyes kutatók szerint Nabú-naid is a nagy hódító veje lehetett.

Nebuchadnezzar II

From Wikipedia, the free encyclopedia

Nebuchadnezzar II Listen (help·info) (c 634 – 562 BC) was a ruler of Babylon in the Chaldean Dynasty, who reigned c. 605 BC – 562 BC. According to the Bible, he conquered Judah and Jerusalem, and sent the Jews into exile. He is credited with the construction of the Hanging Gardens of Babylon. He is featured in the Book of Daniel and is also mentioned in several other books of the Bible. In contemporary Iraq and some other parts of the Middle East, he is glorified as a historic leader.

Name

The Akkadian name, Nabû-kudurri-uṣur, means "Oh god Nabu, preserve/defend my firstborn son". Nabu is the Babylonian deity of wisdom, and son of the god Marduk. In an inscription, Nebuchadnezzar styles himself as Nabu's “beloved” and “favourite”.^[2][3]

The name is often mistakenly interpreted as "O Nabu, defend my kudurru",^[4] in which sense a kudurru is an inscribed stone deed of property. However, when contained in a ruler's title, kudurru approximates to "firstborn son" or "oldest son".^[5]

The Hebrew form is נְבוּכַדְנֶצַּר (Nəḇūḵaḏneṣṣar or Nevuchadnetsar), but is also found as נְבוּכַדְנֶאצַּר and נְבוּכַדְרֶאצַּר (Nəḇuḵaḏreṣṣar). The Greek form was Ναβουχοδονόσωρ. He is also known as Bakhat Nasar, which means "winner of the fate", or literally, "fate winner".

Biography

Nebuchadnezzar II was the eldest son, and successor, of Nabopolassar, who delivered Babylon from its dependence on Assyria and laid Nineveh in ruins. According to Berossus, some years before he became king of Babylon, he married Amytis of Media, the daughter or granddaughter of Cyaxares, king of the Medes, and thus the Median and Babylonian dynasties were united.

Nabopolassar was intent on annexing the western provinces of Syria from Necho II (who was still hoping to restore Assyrian power), and to this end dispatched his son westward with a powerful army. In the ensuing Battle of Carchemish in 605 BC, the Egyptian army was defeated and driven back, and Syria and Phoenicia were brought under the control of Babylon. Nabopolassar died in August of that year, and Nebuchadnezzar returned to Babylon to ascend to the throne.

After the defeat of the Cimmerians and Scythians, all of Nebuchadnezzar's expeditions were directed westwards, although the powerful Median empire lay to the north. Nebuchadnezzar's political marriage to Amytis of Media, the daughter of the Median king, had ensured peace between the two empires.

Nebuchadnezzar faces off against Zedekiah, the last king of Judah, who holds a plan of Jerusalem, in this Baroque-era depiction in Zwiefalten Abbey in Germany

Nebuchadnezzar engaged in several military campaigns designed to increase Babylonian influence in Syria and Judah. An attempted invasion of Egypt in 601 BC was met with setbacks, however, leading to numerous rebellions among the states of the Levant, including Judah. Nebuchadnezzar soon dealt with these rebellions, capturing Jerusalem in 597 BC and deposing King Jehoiakim, then in 587 BC due to rebellion, destroying both the city and the temple, and deporting many of the prominent citizens along with a sizable portion of the Jewish population of Judea to Babylon.^[6] These events are described in the Prophets (Nevi'im) and Writings (Ketuvim), sections of the Hebrew Bible. After the destruction of Jerusalem, Nebuchadnezzar engaged in a thirteen year siege of Tyre (585-572 BC), which ended in a compromise, with the Tyrians accepting Babylonian authority.

Following the pacification of Tyre, Nebuchadnezzar turned again to Egypt. A clay tablet,^[7] now in the British Museum, states: "In the 37th year of Nebuchadnezzar, king of the country of Babylon, he went to Mitzraim (Egypt) to make war. Amasis, king of Egypt, collected [his army], and marched and spread abroad." Having completed the subjugation of Phoenicia, and a campaign against Egypt, Nebuchadnezzar set himself to rebuild and adorn the city of Babylon, and constructed canals, aqueducts, temples and reservoirs.

According to Babylonian tradition, Nebuchadnezzar, towards the end of his life, prophesied the impending ruin of the Chaldean Empire (Berosus and Abydenus in Eusebius, Praeparatio Evangelica, 9.41). Nebuchadnezzar died in Babylon between the second and sixth months of the forty-third year of his reign.

Construction activity

Building Inscription of King Nebuchadnezar II at the Ishtar Gate. An abridged excerpt says: "I (Nebuchadnezzar) laid the foundation of the gates down to the ground water level and had them built out of pure blue stone. Upon the walls in the inner room of the gate are bulls and dragons and thus I magnificently adorned them with luxurious splendour for all mankind to behold in awe."

During the last century of Niniveh's existence, Babylon had been greatly devastated, not only at the hands of Sennacherib and Assurbanipal, but also as a result of her ever renewed rebellions. Nebuchadnezzar, continuing his father's work of reconstruction, aimed at making his capital one of the world's wonders. Old temples were restored; new edifices of incredible magnificence were erected to the many gods of the Babylonian pantheon (Diodorus of Sicily, 2.95; Herodotus, 1.183). To complete the royal palace begun by Nabopolassar, nothing was spared, neither "cedar-wood, nor bronze, gold, silver, rare and precious stones";^[8] an underground passage and a stone bridge connected the two parts of the city separated by the Euphrates; the city itself was rendered impregnable by the construction of a triple line of walls. The bridge across the Euphrates is of particular interest, in that it was supported on asphalt covered brick piers that were streamlined to reduce the upstream resistance to flow, and the downstream turbulence that would otherwise undermine the foundations. Nebuchadnezzar's construction activity was not confined to the capital; he is credited with the restoration of the Lake of Sippar, the opening of a port on the Persian Gulf, and the building of the Mede wall between the Tigris and the Euphrates to protect the country against incursions from the north. These undertakings required a considerable number of laborers; an inscription at the great temple of Marduk suggests that the labouring force used for his public works was most likely made up of captives brought from various parts of western Asia.

Nebuchadnezzar is credited with the construction of the Hanging Gardens, for his wife Amyitis (or Amytis) to remind her of her homeland, Medis (Media).^[9] However, some scholars argue that they may have been constructed by a ruler from Ninevah.^[10]

Portrayal in the books of Daniel and Jeremiah

Nebuchadnezzar is most widely known through his portrayal in the Bible, especially the Book of Daniel as נְבוּכַדְנֶאצַּר. This book discusses several events of his reign, in addition to his conquest of Jerusalem.

The second chapter of Daniel relates an account attributed to the second year of his reign, in which Nebuchadnezzar dreams of a huge image made of various materials (gold, silver, bronze, iron, etc). The prophet Daniel tells him God's interpretation, that it stands for the rise and fall of world powers, starting with Nebuchadnezzar's own as the golden head.

In Daniel chapter 3, Nebuchadnezzar erects a large idol made completely of gold for worship during a public ceremony on the plain of Dura. When three Jews, Hananiah, Mishael, and Azariah (respectively renamed Shadrach, Meshach, and Abednego by their captors, to facilitate their assimilation into Babylonian culture), refuse to take part, he has them cast into a fiery furnace. They are protected by what Nebuchadnezzar describes as "a son of the gods" (Daniel 3:25) and emerge unscathed without even the smell of smoke.^[11]

Daniel chapter 4 contains an account of another of Nebuchadnezzar's dreams, this time of an immense tree, which Daniel interprets.

Nebuchadnezzar, by William Blake

While boasting over his achievements, Nebuchadnezzar is humbled by God. The king loses his sanity and lives in the wild like an animal for seven years (by some considered as an attack of the madness called clinical lycanthropy or alternately porphyria). After this, his sanity and position are restored and he praises and honors God.

A clay tablet in the British Museum (BM34113) describes Nebuchadnezzar's behavior during his insanity: "His life appeared of no value to him... then he gives an entirely different order... he does not show love to son or daughter... family and clan does not exist."^[12] There is no record of acts or decrees by the king during 582 to 575 BC.^[13] Based on descriptions of Nebuchadnezzar's actions and physical traits, psychologist Henry Gleitman claims that Nebuchadnezzar's descent into insanity was a result of syphilis infection. Gleitman believes his odd behavior was actually general paresis or paralytic dementia seen in advanced cases of syphilitic infection.^[14]

Some scholars^[who?] think that Nebuchadnezzar's portrayal by Daniel is a mixture of traditions about Nebuchadnezzar — he was indeed the one who conquered Jerusalem — and about Nabonidus (Nabuna'id). For example, Nabonidus was the natural, or paternal father of Belshazzar, and the seven years of insanity could be related to Nabonidus' sojourn in Tayma in the desert. Fragments from the Dead Sea Scrolls, written from 150 BCE to 70 CE^[15] state that it was Nabonidus (N-b-n-y) who was smitten by God with a fever for seven years of his reign while his son Belshazzar was regent.

The Book of Jeremiah contains a prophecy about the arising of a "destroyer of nations", commonly regarded as a reference to Nebuchadnezzar (Jer. 4:7), as well as an account of Nebuchadnezzar's siege of Jerusalem and looting and destruction of the temple (Jer. 52).

Interpretations of Nebuchadnezzar's actions

Roger Williams, a Baptist minister and founder of Rhode Island, interpreted several passages in the Old and New Testament to support limiting government interference in religious matters. Williams published The Bloudy Tenent of Persecution describing his analysis of why a civil government should be separate from religion according to the Bible. Williams believed that Israel was a unique covenant kingdom and not an appropriate model for New Testament Christians who believed that the Old Testament covenant had been fulfilled. Therefore, the more informative Old Testament examples of civil government are kings such as Nebuchadnezzar, a pagan (not one of the covenant kings), who provides an example of a "bad" king that forces his subjects to worship the official state religion or be thrown in the furnace.^[16]

Voltaire interprets the legacy of Nebuchadnezzar and his relationship with Amasis in a short story entitled The White Bull.

Named after Nebuchadnezzar

• The opera Nabucco by Giuseppe Verdi
• The Nabucco pipeline is a planned natural gas pipeline that will transport natural gas from Turkey to Austria, via Bulgaria, Romania, and Hungary
• Saddam Hussein named one of his Republican Guards divisions after Nebuchadnezzar.^[17]
• Saddam Hussein considered himself to be the reincarnation of Nebuchadnezzar^[18] and had the inscription "To King Nebuchadnezzar in the reign of Saddam Hussein" inscribed onto numerous bricks that were inserted into the walls of the ancient city of Babylon during a reconstruction project that he initiated.^[19]
• A bottle of champagne filled with the volume equivalent of 20 standard bottles (15 litres) is called a Nebuchadnezzar.
• There is a type of daylily named "Nebuchadnezzar's Furnace".
• In The Matrix film trilogy, the hovercraft captained by Morpheus is named the Nebuchadnezzar.
• Neb (short for Nebuchadnezzar) in The Mysterious Island by Jules Verne.
• Neb in Castaways of the Flying Dutchman.
• American Doom Metal band Sleep recorded a song titled "Nebuchadnezzar's Dream"
• The third track of The Black Crowes 1996 album Three Snakes & One Charm is titled "Nebakanezer."
• An item carried by Ryoji Kaji in Evangelion: 2.0 You Can (Not) Advance is called the Key of Nebuchadnezzer.
• There is a Magic: The Gathering card from the sets "Chronicles" and "Legends" named "Nebuchadnezzar."